Egész héten hatalmas feszültség uralkodott bennem, ez szerintem érthető is hiszen még ha darabokban is, de életem első triatlon versenyén indultam vasárnap.
Legjobban az úszástól féltem, pedig már jópárszor teljesítettem a 750m-t.
Első versenyszám a kerékpáros szám volt, 20km amire 45-50 percet, futás 5km-ére lábfájásomra tekintettel 27-28 percet terveztem. Utolsó versenyszám volt a mumus, az úszás, erre nem volt időtervem, 25m-es medencében 22 perc környékén teljesítettem, úgy gondoltam, hogy itt kevesebb a forduló talán gyorsabb is lehetek.
Csütörtökön annyira elkapott a drukk, hogy eltűntem még a közösségi oldalról is a hétvégéig. Még az sem nyugtatott meg, hogy pénteken új időrekorddal teljesítettem a 750m-t 21:43
Vasárnap a verseny napján elképesztő nyugalom szállt meg, amit sem én, sem pedig az Edző- és Csapattársam Aradi Reni nem tudott hová tenni. Ő majd kiugrott a bőréből, én pedig csak ültem nyugodtan a kocsiban mellette, mint aki már sok – sok versennyel a háta mögött, hatalmas rutin birtokában várja egy újabb verseny végét! Még szülei is megdöbbentek egy kicsit a viselkedésemen…
Első mosoly az ismerősök pacsija után hagyta el ajkamat, kicsit örömködtem a rajtszám átvétel után is. Fröhlich Henrik úgy üdvözölt, hogy szia triatlonista, még nem vagyok az majd csak a verseny után mondtam neki. Edzésen már jópárszor teljesítetted a távot, igen ez így van, de mégis ha megcsinálom az Iron távot edzésen, mégsem vagyok Ironman! Jó verseny után találkozunk….
Közös kitekeréssel indultunk, mert a kerékpár verseny rajt és a cél helyszíne nem a verseny központjában volt. Szabó Anna beszámolóját számtalanszor elolvasva tudtam, hogy a bringapálya egy hullámvasút, tehát jól be kell osztani az erőt. Nem vittem más frissítőt mint HIGH5 Zero-t elég is volt erre a versenyszámra. Bőséges 8 tojásos reggeli, két párizsis zsömle kíséretében megfelelő alapnak tűnt. Anna beszámolója nem túlzott, kemény pálya így év elején, de nem legyőzhetetlen, lábamat óvatosan igyekeztem terhelni Balu útmutatása szerint! Ez többé kevésbé sikerült is, amikor lehetett engedtem neki, a gravitációt hívtam segítségül, egyszer-egyszer megközelítette az 50-55km/h-t a sebességem, egy esetben kicsit meg is ijedtem, mert elkezdett szitálni a bringám hátulja! Tavaly novemberben ilyen érzés után esetem el, és törtem el az ujjamat. Gyors fék pulzus helyrerakása után azért ismét hamar 40 fölött találtam magam, jó volt. 21km táv lett végül amit 50:14-es idővel sikerült teljesíteni. Reni kb. fél perccel mögöttem ért célba, együtt visszagurultunk a versenyközpontba.
Első versenyszám: pipa
Visszaérve Reni szülei, és kísérőnk Szilvi gratulációját fogadtuk, majd elkezdtünk átöltözni a futásra. Itt a biztonság kedvéért egy High5 gélt benyomtam, majd elindultunk a rajthoz. Itt ismét megszállt a nyugalom, Reni tett kisérletett arra, hogy fussak vele, mert fáj a lábam, de valahogy úgy éreztem most nem lesz gond a futással. Közös bandázás a B784 Team tagjaival tovább növelte amúgy sem kicsi önbizalmam, hogy ezt a futást ma megeszem….
Lassú futással indultam, direkt hátra álltam, az útvonalat ismerve tudtam, hogy leérkezünk a kerékpárútra már lehet futni, ismerős terepen futottam,szinte minden bucka a lábamban volt, csukott szemmel is végigtudtam volna futni. Kerékpárúton el is indultam a terveknek megfelelően, Anna doktor még rám is szolt, hogy óvatosan a futással, mert még az úszás is hátravan. Nyugtáztam a félelmét, jól éreztem magam, így futottam tovább… A lábfájásomat az endorfin felhő teljesen elnyomta, szinte szárnyaltam, 5km futás – 26:52. Második versenyszám: pipa
Elérkeztem a „mumushoz” 750m úszáshoz.
Beérkezve elkapott a pánik, a medence fala 1m-rel volt a víz felszíne fölött. Itt most, hogyan fogok pihenni ha baj van…Reni és szülei próbáltak nyugtatni, de nem sok sikerrel. Másik ekkor tudatosult igazán bennem, még 33m-es medencében sem úsztam….
Bemelegítő úszás során azért kicsit megnyugodtam, ugyanúgy lehet fordulni benne mint a mi kis 25m-es medencénkben. Kicsit hosszabb, kicsit mélyebb, de teljesíthető…Első két forduló úszóit néztem, hogyan teljesítenek, szurkoltam sok ismerősnek köztük az én tündéri edzőtársamnak Reninek is! Apukája és anyukája folyamatosan számolták a teljesített hosszokat amiket, néha én kiabáltam be neki. Hamar el is ment a két futam, jött az enyém, az első 3-4 hossz a teljesen katasztrófa volt. Egyszerűen nem találtam meg magamat a vízben, kicsit pánikoltam, na jó nem kicsit…Ahogy fogyott a távolság elkezdtem élvezni azt a közeget ami körülvett, gyorsan repültek a hosszok, mindig más fogadott biztatva a falnál. Féltávnál éreztem magam először úgy, hogy ezt megcsináltam, de ugyanakkor egyre jobban éreztem távolodni a nagyatádi versenyt…
…az elmúlt időszakban több emberrel beszéltem, kikértem a véleményüket, hogy mit gondolnak az idei indulási szándékomról. Látják a haladást az úszásomban, tudják októberben kezdtem úszni és tudják, hogy képes lennék eljutni a Gyékényesi tó partára, de ugyanakkor féltenek is tőle. Legutóbb talán Kindl Gáborral beszéltem, aki csak ennyit fűzött a beszélgetésünkhöz, bölcs döntést hoztál, hogy idén nem indulsz. Biztosan eljutnál a rajthoz, de nem mindegy a befejezés…
Következő hossznál kicsit szusszantam a falnál, Reni elképesztő energiával ontotta az információkat, hogy mennyi ideje úszok, mennyi van még és dicsért milyen ügyes is vagyok….újra nekirugaszkodtam siklás majd jöhet a tempó, teljesen magabiztosan indultam, kezdtem otthon érezni magam ismét…
…márcsak 5 hossz Feri, nagyon jól csinálod hajráááá, nem tudom ki volt aki szurkolt, de már nem is érdelkelt. Nyomtam neki keményen, legjobb tudásom szerint, már alig fértem a bőrömben el, már ekkor nagyon boldog voltam…3 hossz Feri nyomjad – ez talán Papamaci alias Kinorányi Gábor mondhatta…elértem a túlsó partra márcsak két hossz…párásodott a szemüvegem…ekkor elkezdtem hallani az elképesztő szurkolást amit Reniék műveltek…odaérek hozzájuk, üvölt mindenki, hajráznak, biztatnak… a kis Guppi elindul az utolsó hosszra a 23.-ra, nő a hangzavar, erőssebben húzok én is, közeledik a part, nő a hangzavar még tovább, itt a „T”, mindjárt vége…egy csapás….még egy…. még egy….itt a fal…a túloldalon felrobban a medence hatalmas tapsviharban gratulál mindenki életem első triatlon versenyem végéhez…MEGCSINÁLTAM: 750m úszás 20:40
Első érzések a versenyt követően: leírhatatlan a teljesítés öröme, ugyanakkor tudom mekkora munka az ami ehhez a teljesítéshez kellett. Ekkor tudatosult bennem a sok-sok átbeszélt óra ismerősökkel, barátokkal – Skoff Gábor, Herr Gyula, Marik Balázs, Kindl Gábor, Tamás Zsolt, Bálint Mátyás csak, hogy pár nevet említsek – a nagyatádi indulásommal kapcsolatban.
Nos eljött a hivatalos állásfoglalás ideje, jövőre állok ott TALÁN a Gyékényesi tó partján, ha edzőm és mentorom ezt engedélyezi, és elegendőnek látja rá felkészültségemet.
Nagy mellénnyel kinyilatkoztam, hogy idén ott leszek az eXteremeMan rajtnál, de ha fel is tudnék rá készülni, a teljesítés nem lenne az igazi. Az utolsó 100m megtétele nem biztos, hogy mosolyogva menne, ha el is jutnék odáig…
Hogyan tovább?
Egri sprint táv még kérdőjeles…
Keszthely sprint táv az most biztosnak látszik, hiszen a születésnapom napján lesz…
Jelen álláspont szerint Szálka féltáv lehet az idei év célversenye…
Köztes versenyekben még nem gondolkodtam
Akárhogyan is folytatódik a három sportággal a kapcsolatom, Marik Balázs edzőm mondatát követem:
„Most már jöhetnek azok a triatlon versenyek is amelyeken az első versenyszám az úszás….”
!”
panferik.wordpress.com 